Nagy Egyetemi Borteszt / Bortext

Kóstolj! Pontozz! Bárhol! Bármikor!

  

A Nemzeti Bor Maraton kiemelt felületként indította útjára 2015 tavaszán a Bortext mobilapplikációját. Célunk az volt mind az alkalmazással, mind a hozzá kötődő Nagy Egyetemi Borteszt rendezvényünkkel, hogy a tudatos borfogyasztásra való nevelésnek egy olyan „eszközét” vezessük be Magyarországon ahol a jövő fogyasztóihoz a számukra megfelelő módon, helyszínen és nyelvezeten szóljunk a magyar borokról és a borászati ágazatot érintő aktualitásokról, fogyasztói trendekről.

 

"A borteszteken az egyetemistákat, azaz a jövő fogyasztóit szólították meg, hogy képet kapjanak a magyar borokról és a borászati ágazatot érintő aktualitásokról, fogyasztói trendekről. A Nagy Egyetemi Borteszt célja, hogy elérje, és tudatos borfogyasztásra nevelje a diákokat, akiknek szélesebb látókört szeretnének biztosítani, ezzel építve a piacot és növelve a minőségi magyar borok iránti igényt. A 2014/2015 időszakban a megkérdezettek száma megközelíti az 1000 főt."
/Forrás: Vinoport, 2015.11.25.)
http://www.boraszportal.hu/hirszuret/uj-mobilalkalmazast-fejlesztettek-a-tudatos-borfogyasztas-erdekeben-6255

 

A fejlesztés teljes egészében borszakmai alapokon nyugszik, több szakmai és ágazati szereplő együttműködésével létrejött releváns program.

 

Céluk volt a fejlesztés során egy olyan alkalmazás létrehozása, ahol az értékelés és pontozás mellett egyéb információkkal is gazdagothat az applikációt használó. Így egy tematikus közösségi színtérré válhat borivók körében. Ennek mentén került bele a Nébih tudástár, a magyarországi borvidékek és borrégiók leírása, a Nemzeti Borkiválósági Program, stb. A Bortext mobilapplikáció a 100-as borpontozási rendszert alapul véve teszi lehetővé, a benne szereplő tételek értékelését. A fejlesztés teljes egészében borszakmai alapokon nyugszik, több szakmai és ágazati szereplő együttműködésével létrejött releváns program. A értékelés éppen úgy működik, mint a világ borpontozási eljárásaiban: a felhasználók 100-as minősítési rendszerben pontozhatják a pincészetek kínálatát, értékelhetik azokat zamatuk, illatuk és az összbenyomás alapján.

„Elsősorban a Nemzeti Bor Maraton és a Nagy Egyetemi Borteszt országos rendezvénysorozatunk népszerűsítésének egyik eszközeként gondoltunk rá, és kezdtük meg a fejlesztéseket. A szakmai egyeztetések alatt, rövid időn belül kiderült, hogy jóval több lehetőség rejlik egy ilyen innovatív eszközben, amely egyaránt alkalmas a belföldi bormarketing egyik meghatározó eszközévé válni, valamint teret adhat az említett alapkutatások elvégzésére. Célunk továbbá, hogy a tudatos borfogyasztásra való nevelésben egy naprakész felületet adjunk a fogyasztók kezébe a magyar borok világáról, ahol értékelhetik is az elfogyasztott tételeket. Valamint a kétoldalú kommunikáció miatt a borászatok és termelők is visszajelzést kaphatnak a fogyasztóktól a leadott értékelések, de akár a palack, címkedesign vonatkozásában, ami ugye a bort, mint terméket jellemzi a piacon” – mondta el a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója, Balla Attila.

Továbbá kifejtette, hogy az elmúlt évtizedekben nem csak a borok és a borászok, hanem az egész magyar borászati ágazat, is komoly fejlődésen mentek keresztül. „Folyamatos fejlődésben van a belföldi borturizmus, és ezzel párhuzamban egyre magasabb az igény a fogyasztókban is borok iránt. A fiatalok a jövő fogyasztói, ezért nagy a felelősség! Komoly célcsoport, nyitottak, kalandvágyók, és ha képesek vagyunk az ő nyelvezetükön szólni a borról, felettébb befogadók is.”

 


Bortext mobilapplikáció és betétrendezvénye a Nagy Egyetemi Borteszt folyamatosan működő, sikereknek örvendő program, melyet a szakmai sajtó is figyelemmel kísér:

 

Borászportál:
http://www.boraszportal.hu/hirszuret/uj-mobilalkalmazast-fejlesztettek-a-tudatos-borfogyasztas-erdekeben-6255

 

Vinoport:
http://vinoport.hu/tema/erdemes-hasznalni-a-boros-mobilappokat/2786

 

Kormány.hu:
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/agrargazdasagert-felelos-allamtitkarsag/hirek/mobillal-tesztelik-a-borokat

 

MTVA (3:48:06-tól):
http://nava.hu/id/2150012/

 

Nemzeti Bor Maraton:
https://nemzetibormaraton.hu/dokumentumok/borozni-tanitjak-az-egyetemistakat

 


 

NAGY EGETEMI BORTESZT 2015-2016 TURNÉ:

- 2015. dec. 10., Budapest, Budapesti Corvinus Egyetem
(HÍR: https://nemzetibormaraton.hu/dokumentumok/borozni-tanitjak-az-egyetemistakat)

- 2016. febr. 02., Sopron, Nyugat-Magyarországi Egyetem
(HÍR: https://nemzetibormaraton.hu/dokumentumok/a-huseg-varosaban-a-nagy-egyetemi-borteszt)

- 2016. febr. 24., Pécs, Pécsi Tudományegyetem
(HÍR: https://nemzetibormaraton.hu/dokumentumok/pecsen-volt-a-nagy-egyetemi-borteszt)

- 2016. máj., Szeged, Szegedi Tudományegyetem
(Jelentkezés: hamarosan..)

 


 

 

Az ikonra kattintva ingyenesen letöltheti a BorText alkalmazást

 

https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.innomedio.android.NemzetiBorMaraton

 




Együttműködő Partnereink:

- Nemzeti Bor Maraton - Bormaraton Kft.

- Nemzeti Borkiválóság Program - Földművelésügyi Minisztérium

- Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

- Borkollégium

- Borászportál / Winoport

- Innomedio Kft.

 


 

 NAGY EGYETEMI BORTESZT - BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM (2015 TAVASZ)

 

 NAGY EGYETEMI BORTESZT - BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM (2015 TAVASZ)